Betegségek F

Fagyás

Illóolaj: citrom, majoranna, kamilla, bergamott, bazsalikom

Lelki hatások: hagyjuk elhalni bizonyos részeinket a mozgás, és a belső meleg hiánya miatt. A reakciókban megmerevedni. Ha a fagyás a kezünket vagy a sarkunkat érinti, a sérülés csak lassabb mozgást tesz lehetővé számunkra. A fagyással egyrészről megakadályozzuk, hogy bármit is érezhessünk, másrészről meg ragaszkodunk az adott helyzetekhez, és semmi mást nem látunk azokon kívül. Testileg azt a benyomást nyújtjuk, mintha jó erőben lennénk, azonban belül kiüresedettnek, kimerültnek érezzük magunkat. Az életörömünk eltűnt.

Megoldás: melegség, és mozgás, dörzsölni, gyúrni. Hideg terápia, hóval történő bedörzsölés. Tudatosan magunk ellen irányítani a hideget. Érzelmileg hidegebbé, fegyelmezettebbé, átgondoltabbá válni, átgondolni a konzekvenciákat. A tél csöndet, és nyugalmat szeretne tőlünk, nem pedig fejvesztett rohangálást. Cselekvés előtt átgondolni a következményeket. Tisztába jönni az idő múlásával. Hűvösebben, és fegyelmezettebben adni meg az időnek, amit megkövetel. Ahelyett, hogy tapasztalatainknak csak a negatív oldalát látnánk, fogadjuk el és engedjük el a múltat, nyissunk az élet felé, és így újra képesek vagyunk meglátni a minket körülvevő szeretetet. Harmóniába tudunk kerülni önmagunkkal és a környezetünkkel.

Fagydaganat

Gyógynövény: fehér fagyöngy

Illóolaj: citrom, majoranna, kamilla, bergamott, bazsalikom

Lokális krónikus gyulladás, amely a nagyfokú hideg hatás következtében degeneratív elváltozást eredményez. Az érintett terület, és szerv megfagy.

Lelki hatások: hosszan tartó konfliktus, amely elhalást eredményez. Krónikus elváltozás keletkezése.

Megoldás: jól érezni magunkat a bőrünkben. Melegen felöltözni, védekezni a hideggel szemben. Idejében felkészülni az érzelmi támadásokra.

Fájdalmas közösülés

Lelki hatások: lemondunk a szexről, ha az nem a gyermeknemzés céljából történik. A kismedence sérülése szülés, vagy nemi erőszak következtében. Ily módon akarjuk távol tartani a nem megfelelő partnert. Alibi a szeretkezés elkerülésére.

Megoldás: tudatos szembesülés az odaadástól, és az intimitástól való félelemmel. Gondoskodni a szerelmi együttlétek változatosságáról.

Fájdalom

Drágakő: ametiszt, jáspis, kunzit, malachit, magnetit, zafír, füstkvarc, hegyikristály, fluorit, kianit, sugilit, krizokolla

Megerősítés: Szeretettel elengedem a múltat. Ők szabadok, és én is szabad vagyok. Most minden rendben van a szívemben.

Lelki hatások: a megkínzott lélek fájdalma. Figyelemfelhívás, amelyik szervet érinti, annak a területnek szimbolikus jelentését figyelembe véve. Minden fájdalom az érzelmi vagy a mentális egyensúly felbomlására utal, és erős bűntudatot jelez. Egy belső szorongás kifejeződése. Bűnösnek érezzük magunkat, mert valamit tettünk vagy mondtunk, esetleg negatív gondolatokat tápláltunk, és tudat alatt azzal ostoroztuk magunkat, hogy változó intenzitású fájdalmat érzünk. A megélt fájdalom csak a valódi okot akarja elfedni, a bűntudatot. A gondolataink nagy hatalommal bírnak, és nyitottnak kell maradnunk, hogy a bűntudat eredetét felismerjük. Nem szabad elnyomnunk, szembe kell néznünk vele, előbb vagy utóbb fel kell dolgoznunk. A csontok fájdalma arról árulkodik, hogy az adott dolog egészen mélyen érint minket. Ha izomfájdalmat érzünk, akkor inkább mentális eredetű fájdalomról van szó. Bizonyos értelemben a fájdalom pozitív, mert lehetővé teszi számunkra, hogy kapcsolatba lépjünk önmagunkkal és tudatossá váljunk. A krónikus fájdalom egészen egyszerűen csak azt jelzi, hogy a fájdalom első megjelenése óta nem néztünk szembe a valódi okkal. Minél többet késlekedünk azzal, hogy tudatosítsuk eredetét, annál gyakrabban tér vissza a fájdalom, végül pedig krónikussá válik. A fájdalom helye a fájdalom valódi okáról nyújt számunkra többletinformációkat.

Megoldás: a test figyelmeztetéseire lehetőleg időben reagáljunk. A szövetekben keletkező agresszív konfliktusokat tekintsük a lelki-szellemi szinten megvalósítandó küzdelem lehetőségének, mivel a fájdalom csupán eltolódik, azonban lelki síkon több esélyünk van a feldolgozására. A sebfájdalmakat arra használjuk, hogy rátekintsünk a lélek sebeire. Idegfájdalmak esetén vizsgáljuk meg az elnyomott impulzusokat, és a figyelmen kívül hagyott információkat. A lelki fájdalmakkal a lélek szintjén kell megbirkózni, az elnyomott, és túlságosan megterhelt lélekrészek felszabadításával, a sérült lélekrészek gondozásával.

Fantomfájdalom

Az elveszített végtagok, vagy fogak továbbra is fájdalmat okoznak, pedig fizikailag már rég nem kapcsolódnak a testhez. A tudatban egészen addig léteznek az egykori struktúrák leképeződései, amíg asztrális síkon nem sikerül kitörölni azokat.

Lelki hatások: feldolgozatlan sokk vagy a veszteség segélykiáltása.

Megoldás: újra tudatosan át kell gondolni a veszteség élményét, hogy az adott végtagot valóban el tudjuk engedni.

Farkasvakság

Nem tudunk tájékozódni a sötétben. Már szürkületben sem látjuk át a dolgokat.

Lelki hatások: kevésbé tudunk alkalmazkodni a napszakhoz. Nem vagyunk tisztában azzal, hogy a valóságnak ezt a részét nem észleljük. Félelem a bizonytalanságtól, az ismeretlentől.

Megoldás: vállaljuk fel, hogy nehézségeink vannak a nap sötét oldalával, a valóság női felével. Forduljunk a világos oldal, a fény felé, élvezzük és éljük meg intenzíven. Engedjük, hogy az éjszaka önmaga maradhasson, és térjünk mi is nyugovóra. Érzékeljük bátran, és tartsuk fontosnak a sötét oldalt.

Fázósság

Lelki hatások: meg kellett válnunk egy olyan embertől, állattól vagy tárgytól, akihez / amelyhez nagyon ragaszkodtunk, és akit soha nem fogunk viszontlátni. Ürességet érzünk, hideg vesz körbe, mert elvesztettük annak az embernek a szeretetét, figyelmét, vagy a vele való fizikai kontaktust, aki olyan fontos volt számunkra. Sokkal több melegségre, több szeretetre van szükségünk, és arra, hogy kibéküljünk azzal, ami elválasztott minket a szeretett személytől vagy tárgytól.

Megoldás: el kellene fogadni a személyek távozását, a tárgy vagy állat elvesztését.

Fehérfolyás

Gyógynövény: cickafark, diófa, kamilla, erdei málna

Illóolaj: eukaliptusz, izsóp, levendula, majoranna, rozmaring, muskotályzsálya, tömjén

Gyakran a helytelen, illetve a túlzott higiénia eredménye. Leginkább a hüvely, és a méh területén létrejövő konfliktushelyzet kifejeződése.

Lelki hatások: egy partner ellen irányuló harag. A szexuális kapcsolatok elutasításáról árulkodik, vagy a partnerrel szemben érzett bűntudatot, dühöt jelzi. Esetenként a partner hiánya is okozhat ilyen rendellenességet. Tehetetlennek érzi magát a társával szemben, nem tud hatni rá, ezért betegséget generál. A hüvelyi folyás olyan manipulációs eszközzé válik, amellyel átveheti az irányítást.

Véres folyás: a felszínes, idegen életforma gyanúja az ehhez tartozó témakörben. Viszolygás a partner tisztátalanságától. A folyás esetleges kellemetlen szaga is nemtetszésről árulkodik, ezzel is jelezve a partner számára, hogy a helyzet az egekig bűzlik. A páciens öntudatlanul taszítja el magától párját.

Megoldás: a nemiség, és a szexualitás körüli konfliktusok maradványainak eltakarítását tudatosan elvégezni. A nemi szervek, és a nemi területek tisztán tartása, szellemi-lelki tisztaság. Nemi téren újra gondoskodni arról, hogy a dolgok a megfelelő mederben folyjanak tovább. Kilépni saját megszokott én-mintáinkból. Tudatos elengedés. A nemiség érzékeny témakörén belül gondoskodni a rend megteremtéséről. El kell foglalni, meg kell találni a helyünket a világban. El kell elismernünk az értékeinket, jó tulajdonságainkat, és meg kell győznünk magunkat arról, hogy mi vagyunk az egyetlen, aki irányíthatjuk az életünket, és akinek hatalma van saját maga felett.

Fej

Lelki hatások: ha a fejen jelentkezik megbetegedés, akkor fel kell tenni magunknak a kérdést, nem élünk-e meg saját lelki fejlődésünket érintő konfliktust. A fej kétféle szövet egysége: a spirituális energiát szimbolizáló kemény szövet (csontszövet), és az őt körülvevő, mentális és érzelmi energiát szimbolizáló lágy szövetek (bőr, hús, inak, izmok). Ha ez a két aspektus (spirituális és mentális) harmóniában él egymással, akkor a testünk és lelkünk összhangjáról beszélünk. A vér nem megfelelő áramlása vagy a túl nagy vérnyomás arra utal, hogy nehezen fejezzük ki, vagy fogadjuk el a szeretetet, vagy bármely más, bennünk élő érzést.

Megoldás: meg kell tanulnunk nyitottá válni a környezetünkre. Fogadjuk el azokat az üzeneteket, amelyek először az érzékeinkhez jutnak el, majd áthaladnak az egész testünkön, hogy kijárhassuk az élet iskoláját, amely egy mélyebb spirituális ébredéshez vezethet el.

Fejfájás

Illóolaj: bazsalikom, kamilla, zsálya, koriander, eukaliptusz, gyömbér, levendula, citrom, majoránna, borsmenta, rózsa, rozmaring, rózsafa és kakukkfű

Drágakő: ametiszt, hematit, kunzit, lapis lazuli, magnetit, rubin, smaragd, zafír

Gyógynövény: borsmenta, pásztortáska, fekete nadálytő, mezei kakukkfű, őszi margitvirág, réti palástfű

Megerősítés: Szeretem és elfogadom magam. A szeretet szemével tekintek magamra és arra, amit teszek. Biztonságban vagyok.

Tünet: a feszültség okozta fejfájás hirtelen kezdődő, diffúz fejfájás, többnyire nyomás, mely órákon, napokon, heteken át tarthat. A fájdalom valószínűleg az erek túlfeszült állapotának a következménye. Többnyire a fejizomzat, a váll izmai, a nyaktáji izmok, és a nyaki csigolyák környékén lévő izmok is merevek. Általában olyan élethelyzetekben lép fel, melyekben erős teljesítménykényszer nyomása alatt állunk, kritikus felemelkedési helyzetekben, amelyek erőnket fenyegetően túlfeszítik.

Lelki hatások: kemény önkritika. Az én alábecsülése. Maximalista, túlhajszolt. Nem tűrjük a kritikát. A fejfájás mögött gyakran találunk olyan becsvágyó személyt, aki akaratát mindenáron keresztül akarja vinni. Az ilyen embereknek a becsvágy, és a hatalomvágy könnyen a fejébe száll, aki ugyanis csak a fejet tartja figyelemre méltónak, aki csak a racionális, észszerű, értelmes dolgokat fogadja el, és csak ezek szerint akar élni, az hamarosan elveszíti gyökereit, melyek tartást adnak az életben. A fej az a szerv, amely a leggyorsabban reagál fájdalommal. Fájdalma azt mutatja, hogy gondolkodásunk hibás, vagy azt hibásan használjuk fel, hogy céljaink kérdésesek. Kényszerítjük magunkat arra, hogy valamilyenné váljunk, vagy valamit megtegyünk. Mentálisan túl erősen próbálunk valamit elérni, vagy rögeszmésen az esetlegesen bekövetkezhető dolgokra koncentrálunk, és aggódunk amiatt, hogy mi vár minket a jövőben. Ez erős szorongást és stresszt eredményez. Az is előfordulhat, hogy kudarc ért, kétségek gyötörnek, utáljuk magunkat, amely kritikát, sőt inkább önkritikát eredményez. A fejünk foglyai vagyunk, nem tetszik az, amit látunk, szigorúan ítélkezünk önmagunk felett, és saját magunkat vágjuk fejbe. A fejfájás kialakulhat az elfogadhatatlannak hitt gondolataink, érzéseink megtagadása miatt. Nincs elég bátorságunk a kifejezésükre, vagy egészen egyszerűen nem hallgatunk rájuk, mert olyan típusok vagyunk, akik minden megélt dolgot racionálisan, intellektuálisan próbál felfogni. Talán túl sokat akarunk megérteni, túl gyorsan akarunk haladni, minden kérdésre azonnal szeretnénk választ kapni. De lehet, hogy nem érkezett el a megfelelő idő, s nagyobb türelemmel kellene lennünk. A homlok területét érintő fejfájás munkahelyi, vagy valamilyen társadalmi szerepünkkel kapcsolatos helyzethez kötődik. Ha azonban ha a fejünk két oldala hasogat, akkor inkább érzelmi területen lehet a probléma.

Fejfájás és migrén esetén a következő kérdéseket tegyük fel magunknak:

  • Min töröm a fejem?
  • Vajon a fent, és a lent élő csereviszonyban vannak-e személyiségemben?
  • Nem törekszem-e túlságosan az érvényesülésre?
  • Vajon keményfejű vagyok-e, s fejjel próbálok a falnak menni?
  • A cselekvést gondolkodással próbálom-e helyettesíteni?
  • Őszinte vagyok-e magamhoz szexuális problémáimat illetően?
  • Miért tolom át az orgazmust a fejembe?

Fejlődési rendellenesség

Öröklött, vagy szerzett torz képződmények, illetve szervek, vagy szervrészek hiánya. Magunkkal hozott, vagy a sorstól kapott kihívások. Meg kell tanulni bánni a hibákkal, illetve a hiányzó részek nélkül boldogulni.

Megoldás: fogadjuk el a kihívásokat, és mérkőzzünk meg velük. A hibát tekintsük hiánynak, és fedezzük fel benne a lehetőséget, hogy a hiányzót más szinten megszerezzük. Viseljük bátran különbözőségünket. Áldozzuk fel esetleges tökélesedési törekvéseinket. Legyünk mértékletesek olyan értelemben, hogy a sors hatalma előtt szerényen és alázatosan meghajlunk. Ismerjük fel sorsunkban azt a kapott kegyelmet, amely továbbsegíti fejlődésünket.

Fekély

Drágakő: achát, hegyikristály, holdkő, jáspis, krizokolla, malachit

Gyógynövény: diófa, körömvirág, kamilla

Megerősítés: Biztonságban vagyok. Teljesen megbízom az élet áramlatában. Az élet értem van.

Lelki hatások: önmarcangolás. Az agresszió saját határunk ellen fordul. Önbizalomhiány, emésztő gond. Lelki fájdalom. Napról napra jelentős mennyiségű stresszt kell kezelnünk. A szexualitással kapcsolatban érzett düh. Fekély jelentkezhet a nemi szerveken, a végbélnyíláson, az arcon, a száj nyálkahártyáján. Ha a szájon jelentkezik gennyes fekély, az azt jelenti, hogy bizonyos dolgokat nem mondunk ki. Boldogtalanok vagyunk, élethelyzetünk nem tetszik nekünk, és nem merünk erről beszélni. Visszatartunk bizonyos gondolatokat, mondatokat, amelyek háborognak bennünk, és a genny keletkezését segítik elő. A gyomorfekély arra utalhat, hogy van valami, amit nem emésztettünk meg megfelelően. A fekély azt akarja tudatosítani bennünk, hogy nagy félelmet, bizonytalanságot élünk meg. Erős stressz nyomaszt, amely felemészt, szétmar, elpusztít. Általánosságban a fekély mindig azt jelzi, hagyjuk, hogy a dolgok, és az emberek irritáljanak, idegesítsenek minket.

Megoldás: tudatosan megszabadulni a sötét, visszataszító lelki problémáktól. Kímélő méregtelenítési eljárásokat alkalmazni. Következetessé válni saját magunkkal szemben. Mélyebbre engedni a konfliktusokat, és feldolgozni azokat. Megtapasztalni saját mélységeinket. Átlépni a saját magunk építette korlátokon bátran, energikusan. Saját határaink kiterjesztése, bátor szembenézés életünk nehéz területeivel. Megtanulni elengedni a dolgokat, megtanulni megnyugodni. Beszélni a dolgokról, és kifejezni önmagunkat, még akkor is, ha nem vagyunk egységben az élettel, és a többiekkel. Meg kell ezt tennünk, ha nyitottak szeretnénk maradni a beszéd aktív energiájára, és az önkifejezésre.

Feledékenység

Lelki hatások: könnyen szem elől tévesztjük a lábunk előtt heverő részleteket. Ragaszkodunk a múltunk bizonyos eseményeihez vagy szereplőihez, amelyekről le kéne válnunk. A múltban élünk, ahelyett, hogy a jelen pillanatot élveznénk. Az is lehet, hogy annyira foglalkoztat egy bizonyos dolog, hogy nem vagyunk képesek a teljes jelenlétre. Ha elveszítjük a dolgainkat, akkor épp az identitásunkat keressük. Talán bűnösnek érezzük magunkat, ha pihenünk, ha édességet engedélyezünk magunknak, ha figyelmet akarunk, és a dolgok elvesztésével büntetjük magunkat.

Megoldás: tegyünk eleget tudatosan vágyainknak, és engedjük el a feledésbe merült tényeket. Rövid távú emlékezetünk zavaránál tartsuk meg életünk irányvonalát, teremtsünk összefüggéseket, és szakítsunk a hétköznapival. Hosszú távú emlékezet zavaránál érkezzünk meg a jelenbe, tudatosítsuk a pillanatot. Foglalkozzunk mélyrehatóan tudat alatti igényeinkkel. Ismerjük fel a tökéletességre irányuló elvárásainkat, és lazítsunk ezen a köteléken. Ne legyünk többé haragtartók, bocsássunk meg, és engesztelődjünk ki. Ismerjük meg a felejtés kegyelmét. Feledkezzünk meg önmagunkról, irányítsuk figyelmünket ösztönös megérzéseinkre, és hagyatkozzunk rájuk.

Félelem

Drágakő: charoit, krizokolla, lepidolit, pirit, sarder, szodalit, turmalin (fekete)

Lelki hatások: a félelem torokszorító érzés, azaz akadályozza az embert a szabad légvételben. Menekülési kényszer. Gyakran feldolgozatlan születési traumára vezethető vissza. A félelmet reális vagy képzelt veszély érzékelése okozza bennünk. Amikor félünk, a szívünk igen erősen ver, feszültté válunk. A félelem akkor költözik belénk, ha aggódunk, nem vagyunk biztosak saját magunkban, el vagyunk keseredve érzékeny természetünk miatt. Beszélhetünk még kudarctól, elutasítástól, elhagyatottságtól, vagy egy esetleges sérüléstől való félelemről. A félelem olyannyira reálissá, létezővé válik számunkra, hogy egész testünk, főleg a vesénk, reagálni fog. A félelmeink csak siettetik bekövetkeztét annak, amitől félünk. A betegségtől való félelem például egy nagyon erős faktor a betegség valós megjelenéséhez. Fontos, hogy tudatára ébredjünk annak, a félelmeink irányítják az életünket, nem az emberek, vagy az élethelyzetek.

1/haláltól való félelem

2/ betegségtől való felelem

3/ szegénységtől való félelem

4/ egy számunkra kedves személy szeretetének esetleges elvesztése miatt érzett félelem

5/ öregedéstől való félelem

6/ kritikától való félelem.

Megoldás: amennyire csak lehetséges, beleengedni magunkat félelmeinkbe, amíg azok már elvesztik félelmetes erejüket. Bátran nevükön kell nevezni őket. A szűkségérzésével szembenézni. Újból átélni a születés pillanatát, és tudatosan beépíteni azt az életünkbe. A pillanatnak élni, mivel a félelem a múltból vagy a jövőből táplálkozik. Távolabbi cél az ellenpóluson, a szűkségállapotában egyre inkább kinyílni, teret hagyni, és szabaddá válni.

Félelem a ráktól

Lelki hatások: szorongó, és nyomasztó gondolatok. Az élettől való félelem, halálfélelem. Félelem az élettől, és a szenvedéstől. Még fel nem szabadult szinteken nagy elvárásokat támasztunk saját életünkkel szemben. Öntudatlanul arra vágyunk, hogy életünk zátonyra fusson.

Megoldás: vizsgáljuk meg saját rákmodellünket, és járjuk a saját utunkat. Valósítsuk meg a saját életutunkkal szemben támasztott követelményeket. Békéljünk meg saját mulandóságunkkal, ismerjük fel, hogy az élet, és a halál összetartozik, mint a fény és az árnyék.

Félelem a repüléstől

Lelki hatások: félelem a lezuhanástól. Félni az anyaföld elhagyásától, és a földhöz való ragaszkodás elvesztésétől. Félni a levegőbe emelkedéstől. Félelem a magas repüléstől. Félelem a szűk helyektől.

Megoldás: határozottan, két lábbal állni a földön. Erről a biztonságos helyről barátságot kötni a levegő elemmel. Elhagyni a bizalom, és a megszokottság biztonságos talaját. Újra éljük át a születési traumát (pszichoterápiás segítséggel), és megbékéljünk ki vele.

Felfekvés

A mozdulatlanság keringési és, ezáltal energiaellátási rendellenességekhez vezet. A bőr kisebesedik, felfeslik, és a bőr alatti hús felszínre kerül a hosszú fekvés során.

Megoldás: elfogadni a kényszerű nyugalmat, és belső mozgékonysággá változtatni. Használni a fantáziánkat, gondolatbeli utazások, álmodozások. Belső világunknak megfelelni. Érzékennyé válni az érzékekre ható minden ingerre. Megtanulni elfogadni saját gyenge pontjainkat. Belső világunkat megtölteni élettel. A külső, és belső világ közti határok tudatos felszámolása, eggyé válni mindennel. Szellemi-lelki felkészülés a belső életre, majd később a túlvilági életre.

Felfúvódás

Fűszer: angelika,ánizs, bazsalikom, borsikafű, borsmenta, csillagánizs, édes kömény, izsóp, kapor, koriander, kömény, majoranna, szegfűbors

Lelki hatások: az agresszió helytelen módon történő kiélése. A távozó gázokkal értékes energia is távozik. Olyan dolgokat kebeleztünk be, amelyeket szemmel láthatóan nem bírunk megemészteni. Azt jelzi, hogy nagyon érzékenyek vagyunk, de az érzéseinket magunkban tartjuk ahelyett, hogy szabadon engednénk őket. Védekezésképpen tudatosan lebontjuk az érzéseinket, irányítást gyakorolva felettük.

Megoldás: időben kiengedni a nyomást. Megtanulni agresszív módon határozottan, nyíltan kifejezni, ha valami nem tetszik nekünk, és nyíltan szembeszállni a környezetünkkel. Mindent a maga helyén, és idejében feldolgozni.

Felső állcsont

Lelki hatások: átrágni magunkat valamin, de úgy, hogy közben ne törjön bele a fogunk, még akkor se, ha nagy fába vágjuk a fejszénket. A felső állcsonthoz tartozó fogazattal lecsapva ugyanis először fogva tartjuk a zsákmányt, míg az alsó állkapocs csapdája végleg bezárul.

Féltékenység

Lelki hatások: irigységgel kevert elkeseredettség érzése, afeletti szánakozás, hogy egy másik ember birtokolja, vagy eléri azt, amit mi is szeretnénk birtokolni vagy elérni. Alacsony önértékelést, kis önbizalmat takar, kételkedünk abban, hogy képesek vagyunk-e dolgokat létrehozni, és félünk attól, hogy elveszíthetjük mindazt, amink van. Emiatt agresszivitás és frusztráció alakul ki bennünk. Ezek a félelmek oda vezetnek, hogy kontrollt akarunk gyakorolni egy bizonyos élethelyzet vagy személy felett. Valójában a szorongásaink, a félelmeink azok, amelyek kontrollálják, irányítják az életünket.

Megoldás: tanuljunk meg bízni az életben, és megtaláljuk a módját, hogy hogyan gyógyítsuk be a belső sebeket egyéni vagy csoportos pszichoterápia segítségével, vagy egy olyan energetikai gyógymóddal, amely közelebb visz a saját belső erőnkhöz, hatalmunkhoz, a lényünkhöz. Így sokkal szabadabbnak érezzük magunkat, jobban bízunk az emberekben, és ezt a szabadságot és bizalmat mások felé is közvetíteni tudjuk.

Fenék

Megerősítés: Bölcsen használom a hatalmamat. Erős vagyok. Biztonságban vagyok. Minden rendben.

Lelki hatások: elfoglaljuk a helyünk a világban. Amikor összeszorított hátsóval megyünk, akkor fenyegetve érezzük magunk vagy félünk az irányításunk elvesztésétől, esetleg visszatartunk valamit. Nem akarjuk, hogy észrevegyenek, mert akkor meg kellene változtatnunk, el kellene fogadnunk dolgokat, amelyekre még nem vagyunk felkészülve. Összeszorított hátsóval állíthatjuk, hogy minden rendben, és mosolyoghatunk tovább. Ha erős csípőmozgásokkal kísért laza hátsóval járunk, akkor az arról árulkodik, hogy a saját magunk, sőt mások helyét is elfoglaljuk. Szeretjük a hatalmat, mivel másokat irányítva biztosítjuk magunknak a hatalmat. Ez kényelmes, mert nekünk nem kell megváltoznunk, inkább másokat kényszerítünk változásra.

Megoldás: tudatosítani, hogy ragaszkodunk a múltunkhoz, a gondolatainkhoz, a régi sérüléseinkhez, és az is lehet, hogy dühöt vagy ellenérzést érzünk. El kell engedni bizonyos dolgokat, haladjunk előre, és nyíljunk az élet által nyújtott új tapasztalatokra, eseményekre.

Ferde nyak

Lelki hatások: arról tanúskodik, hogy bizonytalanságban élünk. Nem akarjuk az általunk megélt szituációkat minden oldalról megnézni. A nyaki izmaink összehúzódnak, a nyakunk megmerevedik, és ennek következtében nem tudjuk elfordítani a fejünket. Rugalmasságunk hiánya megakadályoz abban, hogy értékeljük a mások által felajánlott segítséget, amely segítene nekünk a számunkra nehéznek tűnő dolgok előrevivésében, felfejlesztésében. Lehet, hogy egy olyan kellemetlen helyzet elől szeretnénk elmenekülni, amellyel szemben ki kellene fejeznünk a véleményünket, és állást kellene foglalnunk. Meg kell vizsgáljuk melyik irányba nem akarunk nézni, vagy mi az a dolog, amit nem vagyunk hajlandó meglátni, elmondani vagy megtenni, pedig az mi dolgunk lenne. Ha elfogadnánk, hogy nyitunk más életszemléletek és más gondolatok felé, akkor az életünk nagyban megváltozna, és a nyaki ferdeségünk eltűnne. Lehetséges, hogy van egy személy, egy dolog vagy egy olyan helyzet, amire vágyunk, de ezeket a vágyakat ugyanakkor nem szeretnénk megvalósulva látni a félénkségünk, szégyenünk vagy a túl erőteljes, szigorú erkölcsi érzékünk miatt. Ha a merevség abban akadályoz meg, hogy a fejünket balról jobbra forgassuk, mire vagy kinek nem vagyunk hajlandóak nemet mondani. Ha nem tudunk bólintani a fejünkkel, az azt jelentheti, hogy az új gondolatokat teljes egészében elvetjük.

Megoldás: a testünk azt üzeni, lássuk meg és értékeljük a jelen percet, és ismerjük fel az összes olyan új dolgot, amely az életünk részét képezi.

Férfi princípium

A test jobb oldala, és az agy bal féltekéje szimbolizálja

Lelki hatások: bátorság, teljesítmény, logika. A lét racionális, önálló,materialista oldala. Jelképezi továbbá az intellektuális aspektust is, a személyiség aktív részét, amely a feminin oldal gondolataiból és megérzéseiből kiindulva, kivitelezi, megvalósítja azokat. Minden emberi lény, legyen az férfi vagy nő, rendelkezik egy férfi oldallal (jang) és egy női oldallal, (jin). Amikor a férfioldalunkat fejlesztettük ki jobban, olyanná akartunk válni, mint az apánk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy csak akkor teljesedhetünk ki az önmegvalósításban, ha a női és férfi oldalunkat egyensúlyba hozzuk.

Fertőzés

Drágakő: fakvarc, hegyikristály, malachit, obszidián, rubin

Megerősítés: Úgy döntök, hogy békés leszek, és harmóniában élek.

Lelki hatások: aki hajlamos a gyulladásra, megpróbálja elkerülni a konfliktusokat.

1. Melyek azok a konfliktusok, amelyeket nem látok meg a saját életemben?

2. Melyik az a probléma, amely elől kitérek?

3. Melyik az a konfliktus, amelynek meglétét nem vallom be magamnak?

Olyan helyzettel vagy emberrel kapcsolatos, gyakran belső konfliktushoz kapcsolható, amelyet senkinek nem mondtunk el. Mivel ez a helyzet nem oldódott meg, ezért fertőzés formájában jut kifejeződésre. Az a tény, hogy irritációt élünk meg, vagy valami zavar az életünkben, legyöngíti az immunrendszerünket, amely nem tud többé ellenállni a támadásoknak. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi az, ami minket ilyen mélyen érint, vagy ennyire irritál? El kell fogadnunk a jelenlegi változásokat, félretéve a dühöt, amely bennünk él. A düh jelentősége még nagyobb, ha a fertőzést fájdalom vagy láz kíséri. Fontos megvizsgálni, hogy a testünknek melyik részét érinti a fertőzés. Ha például a nemi szerveket, akkor bosszantó konfliktushelyzetünk a szexualitásunkkal kapcsolatos, vagy azzal, ahogyan a saját nemiségünkhöz viszonyulunk. A fertőzés addig lesz jelen, amíg nem oldjuk meg a helyzetet. Fertőzés gyakran az immunrendszer legyengülése következtében alakulhat ki, ami azt jelzi, hogy a probléma önmagunk szeretetével kapcsolatos.

Megoldás: ahhoz, hogy a konfliktus témáját megtaláljuk, figyelembe kell vennünk az érintett szerv vagy testrész szimbolikáját. Mely gondolatainkon kellene változtatnunk, mit kéne tennünk, annak érdekében, hogy több szeretetet vigyünk az életünkbe. Mivel tudjuk, hogy a boldog embereknek erős az immunrendszerük, próbáljuk meg elérni, hogy több szeretet legyen bennünk, és így a szeretet válik a védőpajzsunkká.

Ficam

Illóolaj: eukaliptusz, levendula, rozmaring, kakukkfű, jázmin

Megerősítés: Rábízom az élet áramlására, hogy csak azokhoz a dolgokhoz vigyen el, amelyek legfőbb javamra szolgálnak. Nyugodt vagyok.

Lelki hatások: kificamodunk, hogy az elérhetetlent mégis elérjük. Az ízületek a rugalmasságot és az életünk helyzeteihez való alkalmazkodást szimbolizálják. A csukló és a boka az energiának még az anyagban történő megnyilvánulása előtti kifejeződését jelképezik. A rándulás azt jelzi számunkra, hogy épp fékezünk. Bizonytalanul érezzük magunkat, ellenállást érzünk az általunk választott iránnyal szemben (boka), vagy azzal szemben, amely felé jelenleg haladunk (csukló), vagy ami felé haladni tudnánk egy új helyzetben. Bűntudatunk van, és meg szeretnénk magunkat büntetni az ellenállásunkért. Olyan mentális feszültséget élünk meg, amit már nem lehet elviselni. Attól függően, hogy milyen mértékben vagyunk dühösek, mennyire nagy az ellenállásunk, bűntudatunk, mentális feszültségünk, vagy egy jobbfajta ínszalagsérülést élünk meg, ahol az ínszalag csak megrándul, vagy egy komolyabb ínszalagsérülést, amelyben az ínszalag részlegesen vagy teljesen elszakad, és így inkább az ízület ficamáról beszélhetünk. Tudatosítsuk, hogy mit éreztünk a baleset pillanatában, vagy mit tettünk közvetlenül azelőtt. Olyasvalamit teszünk, amiről jobb lenne lemondanunk? Időt szánunk arra, hogy új irányt találjunk magunknak, vagy, hogy meghozzuk a szükséges változtatásokat annak érdekében, hogy jól érezzük magunk a bőrünkben, és hogy szabadon haladhassunk előre.

Megoldás: fogadjuk el ennek a rándulásnak a tényét, amely ezért van, hogy minket változtatásra kényszerítsen. Ha az elfogadás megtörtént, a gyógyulás gyors és teljes lesz. Ha azonban haszontalannak, semmirevalónak érezzük magunkat, mert most nem, vagy csak gyengén tudunk járni vagy lebecsüljük magunk, sokkal hosszadalmasabb gyógyulásra kell számítanunk. Ezért hasznunkra válik, ha az adott helyzetet pozitívan és konstruktívan, előremutatóan próbáljuk látni.

Fitymaszűkület

Az esetek nagy részében veleszületett vagy krónikus gyulladás következtében kialakult fitymaszűkület. A fityma nem húzódik vissza a makkról.

Lelki hatások: nem hajlandó feladni a gyermekkor védőpajzsát. Nem akarja, tudja megmutatni férfiasságát. Nem áll ki saját férfiassága mellett. Szégyelli a nemiségét, és nemi vágyait. Nem képes kiállni önmagáért.

Megoldás: a férfi nemi szerv tájékán lévő szűkület tudatosítása, és minden síkon történő megszüntetése, mielőtt még sokkal zavaróbbá válik. Bátorságot kell venni a férfiasság kimutatására és demonstrálására. Tudatosítani a veleszületett, vagy a konfliktusok nyomán kialakult beszűkülést a férfiasság területén. Ezen a területen nyitottá válni, és annyi teret engedni önmagunk számára, hogy érett férfivá válhassunk.

Fóbiák

Lelki hatások: gyakran teljesen más korábbi időből származó tapasztalatok, és az azokhoz tartozó viselkedési minták veszélyeztetik a jelent. Krónikus szorongásos állapot, amelynek irreális eredetével általában tisztában vagyunk, de a számunkra átláthatatlan szimbolikus összetevők miatt nem tudjuk irányítani.

  • 1.A rákos megbetegedéstől való félelem: felismerni, és elismerni a bennünk lévő pusztító erőket.
  • Magasságiszony: megtalálni, és elfogadni önmagunkban az ősi félelmet.
  • Állatfóbiák: a kígyóban saját kígyólelkünket. A pókban saját póklelkünket. A kutyában a tudat alatti agressziónkat. A patkányban a piszkos tendenciákat. Az egerekben a villámgyors mozgást, a kontrollálhatatlanságot.
  • Elpirulástól való félelem: elsősorban a szemérem, valamint a szexuális vágy elfogadása.
  • Felismerni saját kisebbségi érzésünket, és függésünket mások véleményétől.

Megoldás: megtalálni, és elfogadni a tudattalanul bennünk rejlő félelmetest, és borzongatót.

Fogamzás képtelenség

Lelki hatások: ha egy nő nem esik teherbe, bár szeretne gyereket, ez azt mutatja, hogy vagy tudattalanul elhárítja a fogamzást, vagy a gyermek utáni vágyát őszintétlenség motiválja. Őszintétlen a motiváció, ha abban reménykedünk, hogy a gyermeken keresztül tudjuk partnerünket megtartani, vagy a partnerünkkel fennálló problémákat a gyermek születése háttérbe tolja. Ilyen esetekben testünk gyakran becsületesebben reagál, mint tudatunk. Ugyanebben az értelemben a férfi terméketlensége a kötöttségtől, és a felelősségtől való félelmet jelenti, mely a gyermeken keresztül életébe lépne.

Fogak

1- es első metszőfog: húgyhólyag, 2-es második metszőfog: vese, 3-as szemfog: epehólyag, 4-es első kisőrlő: gyomor, 6-os első nagyőrlő: vastagbél, 7-es második nagyőrlő: tüdő, 8-as bölcsességfog: vékonybél.

Drágakő: magnezit

Lelki hatások: az új gondolatok befogadásának képessége, a gazdag belső lelkivilág, a szeretet, egészséges és kemény fogakban nyilvánul meg. A fogak részben lényünk tükrei. Amikor a táplálék a szánkba kerül, érzéseket is közvetít, amely, többé-kevésbé hosszú távon a fogainkat is sújthatja. Így a szuvas fogak gyenge önkifejezésről tanúskodnak, vagy arról, hogy a valóságot elfogadhatatlannak tartjuk, és azt is jelzik, hogy félünk elfogadni felelősségteljes helyünket a világban. Még akkor is, ha nehezen hozunk meg számunkra előnyös döntéseket, fogékonynak kell maradnunk a rendelkezésünkre álló eszközökre, amelyek a legérzékenyebb, legproblémásabb helyzeteken való felülemelkedésben segíthetnek minket. A fogak azt is jelzik, hogy mennyire akarunk előrehaladni, fejlődni, vagy jól csinálni a dolgokat. Egyben utalnak arra a képességeinkre is, hogy mennyire tudunk gondolataiknak és érzelmeiknek hangot adni. Egy mély konfliktus, vagy a konfliktussal kapcsolatos bűntudat okozhat fog vagy fogínyproblémát. Összeszorítjuk a fogunkat, ha egy külső támadást akarunk kivédeni. A metszőfogak problémája arra utal, hogy valamit meg kell kezdenünk, valamiről igennel vagy nemmel kell döntenünk. A szemfogak inkább az általunk meghozandó döntések feletti hatalmunkat jelképezik. A szemfogat akkor támadja meg betegség, amikor meg kell hoznunk egy döntést, azonban nem tudjuk mitévő legyünk. A kisőrlők a döntéseinkhez kapcsolódó egyetértés mértékét jelzik. A nagyőrlők a már meghozott döntéseinkkel szemben érzett megelégedettségeink fokát mutatják. A zománc akkor sérül, ha úgy érezzük, nem szabad belekeverednünk egy bizonyos helyzetbe, a fogcsont akkor lesz érintett, amikor úgy gondoljuk, nem vagyunk képesek megbirkózni egy helyzettel, mert nem bízunk eléggé magunkban és a képességeinkben.

Megoldás: legyünk fogékonyak a szeretetre anélkül, hogy félnénk mások hálájának elvesztésétől. Szeressük olyannak magunkat, amilyenek vagyunk. Foglalkoznunk kell a fogainkkal, mert azok a személyiségünket öltöztetik. A fogak nem viselnek álarcot. A gondolatainkat alakítsuk szeretetté, így a fogaink egészségesek maradnak.

- Alsó fogsor és felső fogsor

Lelki hatások: régóta tartó döntésképtelenség.

Megerősítés: Döntéseimet az igazságra alapozva hozom meg, és biztonságban megpihenek, tudván, hogy csak jó cselekedetek történnek az életemben.

- Szuvasodás

Döntésképtelenség. Hajlamosak vagyunk könnyen feladni a dolgokat.

Megerősítés: Szeretettel, és részvéttel töltöm meg a döntéseimet. Új döntéseim támogatnak, és megerősítenek engem. Új ötleteim vannak, amelyeket megvalósítok. Biztonságban vagyok új döntéseimben.

Lelki hatások: rágódás a helyzetek miatt. Fontos döntések halogatása. Képtelenség az átgondolásra és határozásra.

A rossz, illetve beteg fogak arra utalnak, hogy nehezen tudjuk kifejezésre juttatni agressziónkat, illetve nehezen tudunk az agressziónknak megfelelően cselekedni. Az agresszión kívül fogaink vitalitásunkról, életerőnkről is árulkodnak. A fogcsikorgatása tehetetlen agresszió kifejezésére szolgál. Akinek rosszak a fogai, annak hiányzik a vitalitása s ezáltal a lehetősége is arra, hogy valamit megragadjon, valamin keresztültörjön. Az ilyen ember elrágódik a problémáin, nehezen rágja meg őket.

A hamis fogak azt teszik lehetővé, hogy olyan vitalitást, olyan érvényesülési erőt mutassunk a külvilág felé, amellyel valójában nem rendelkezünk.

Fogatlanság, időskori

Lelki hatások: az agresszió kerülése. Az életerő hiánya, tehetetlenség. Visszaesés a korai gyermekkor, fogatlan szintjére.

Megoldás: kölcsönvett életerővel rendelkezünk, amely biztosítja a harapást, és a rágást.

Fogcsikorgatás, éjszakai

Lelki hatások: a mindennapi igénybevételt, a túlfeszített tempó következtében kialakult feszültséget napról napra éjszakai fogcsikorgatásokkal vezetjük le. Tehetetlen agresszió. Be nem vallott vágyak rohannak meg. Nehezen vergődünk át az adott helyzeten, átmeneti szükségállapotot vészelünk át. A fogcsikorgatás felszínre törő, tudattalan dühöt, elfojtott bosszúságot jelent, amely éjszaka jut kifejezésre. Nagyon nagy belső idegességet érzünk, visszatartunk bizonyos dolgok kimondását. Nem vagyunk képesek világos és precíz döntéseket hozni, és a fogcsikorgatás a visszafojtott szomorúságunk és agresszivitásunk fizikai megnyilvánulása. A csikorgás a belső reszketés kifejeződése.

Megoldás: tudatosítsuk tulajdon agresszióinkat, és béküljünk meg velük. Tanuljunk meg védekezni. Mutassuk meg fogainkat, vágjunk határozottan a dolgok közepébe, csapjunk oda, ha szükséges. Akadályozzuk meg, hogy a nehézségek eluralkodjanak felettünk, küzdjünk létünkért. Szorítsuk össze tudatosan a fogunkat, a csalódásokat, és a kudarcélményeket viseljük méltóan. Ébredjünk tudatára, hogy az agresszió életünk alapvető erőinek egyike, és illesszük be életünkbe, tegyük a megfelelő helyre. Fogadjuk el a felszínre törő érzelmeket, és ismerjük el, hogy bizonytalanságaink lényegesen több belső feszültséggel járnak, mint amit elbírunk. Amikor döntést hozunk, felszabadulunk, és sokkal kiteljesedettebbnek érezzük magunkat.

Fogfájás

Illóolaj: kamilla, mirha, borsmenta, teafa

Fűszer: szegfűszeg

Lelki hatások: a fogproblémák a döntésekhez kapcsolódnak, leginkább akkor, ha fáj a fogunk. Elhalasztjuk a döntés meghozatalát, mert a választás következménye félelemmel tölt el, elbizonytalanít. A fogfájás a személyes felelősségünkhöz, és ahhoz kapcsolódik, hogy képesek vagyunk-e úgy döntéseket hozni, hogy nem félünk állandóan attól, mi lesz majd később, mit hoz a jövő. Ha heves fogfájás gyötör, nagyon is lehetséges, hogy dühösek vagyunk amiatt, mert nem vagyunk képesek kifejezésre juttatni, azt, amit szeretnénk. Azt szeretnénk, ha meghallgatnának, ha tisztelnének. Tudatosítsuk magunkban, hogy ha kinyilvánítjuk az igényeinket, vágyainkat, a kínzó fogfájásoknak nem lesz többé létjogosultságuk. A fogkő belső agressziót jelez, egy olyan lázadást, amelyet nem orvosoltunk, és amely így újra és újra felszínre tör. Ez azt eredményezheti, hogy keményebb lesz az álláspontunk a meghozás előtt álló döntésekkel kapcsolatban. Tudatában annak, hogy nem túl előnyös számunkra, ha ki vagyunk szolgáltatva a képzeletünknek, inkább a lehetőségek kreatív oldalát fejlesszük.

Megoldás: megpróbálunk olyan módszert kidolgozni, amelynek segítségével gondolatainkat, ötleteinket jobban tudjuk szelektálni, így könnyebb lesz számunkra, hogy az éppen megélt dolgokhoz kapcsolódó, értelmes kezdeményezéseket tegyünk. Fogadjuk el, hogy mostantól tudatosan szemlélünk mindent, ami az életünkben történik, hogy megértsük a világunkat irányító törvények lényegét. Figyeljük meg, hogy melyik oldalon vannak fogproblémáink, és találjuk meg a megfelelő megoldást. Ha felül van a probléma, akkor inkább az intuícióhoz, megérzéshez, és az ösztönhöz kapcsolódó dolgokra kell gondolni, míg a lenti, alsó állkapcsot érintő problémák inkább a racionális és logikus világgal kapcsolatos döntésekhez kapcsolódnak, vagy valami olyasmihez, amit fizikálisan akarunk.

Fogíny

Lelki hatások: ha valakiből hiányzik a megfelelő adag ősbizalom, és magabiztosság, sosem fog tudni problémáival aktívan, életerővel szembesülni, sosem lesz bátorsága, hogy az úgynevezett kemény dióval is elbánjon, vagy megvédelmezze magát. A bizalom ugyanúgy tartást ad a nehéz helyzetekben, ahogyan a fogak tartását a foghús biztosítja. Erre azonban képtelen az olyan foghús, amely annyira sebezhető, és érzékeny, hogy már a legkisebb beavatkozásnál is vérzik. A vér az élet szimbóluma, s a vérző foghús mindennél világosabban jelzi, hogy csökkent mértékű ősbizalmunk, magabiztosságunk okán a legkisebb kihívás is életerőinket apasztja. A fájdalmas fogíny egy olyan döntésről árulkodik, amelyet már rég meg kellett volna hozni, és amelyet állandóan halogatunk, mivel félünk a következmény életünkre gyakorolt hatásától. Vagy egy olyan döntésről is lehet szó, amelyet már meghoztunk, azonban a kivitelezése, megvalósítása még várat magára. Félelemmel, bizonytalansággal teli, passzív állapotban vagyunk. Ha a fogínyünk vérzik is, akkor a vívódást okozó döntésekkel kapcsolatban az örömünket is elvesztettük. Az érzékeny fogíny nagy érzelmi, lelki érzékenységgel, sebezhetőséggel párosul. Nagy a szeretetigényünk, de úgy érezzük, nem kapunk elég szeretetet, vagy attól félünk, hogy elveszítjük azt is, ami van.

Megoldás: tanuljunk meg bízni önmagunkban a döntéseink során, és bízzunk az életben is, amely elhozza számunkra mindazt, amire szükségünk van. Így egyre inkább önmagunk leszünk, és szabadon fejezzük ki magunkat.

Fogínygyulladás

Illóolaj: citrom, mirha, narancs, rózsa, teafa, kamilla, muskotályzsálya

Gyógynövény: diófa, cickafark, kamilla

Fűszer: fekete áfonya

Lelki hatások: a fogíny gyulladása félelmet takar. Érezhetjük ezt egy olyan meghozott döntés kapcsán, amelyet sajnálunk, megbántunk, vagy megkérdőjelezünk. A kellemetlenség esetleg tanácstalanságunkkal kapcsolatos. Ez a félelem másra is vonatkozhat, akinek döntései minket közvetlenül érinthetnek, de nekünk nincs beleszólásunk. Frusztrációt és elégedetlenséget élünk meg, ez konfrontációhoz vezet, amelyekre talán nem is lenne szükség. Tanuljuk meg helyes mederbe terelni ezt a félelmet, vagy hangot adni az aggályainknak, hogy elkerüljük a fogínyünk begyulladását. A fogínygyulladás általában fogínyvérzéssel is jár, ami szomorúságot jelez. Úgy érezzük, nem vagyunk képesek kifejezésre juttatni az érzéseinket, vagy azért, mert nem engedik meg nekünk, vagy, mert mi nem akarunk kimondani bizonyos dolgokat. Az is lehet az érzésünk, hogy amit mondunk, nem fontos, vagy úgysem talál meghallgatásra. Kiválthat belőlünk indulatokat, szomorúságot az, ha úgy érezzük, a támaszunk összedőlt, és emiatt tehetetlenség uralkodik el rajtunk.

Megoldás: segítsük elő elvesztett önbizalmunk helyreállítását, pótoljuk mulasztásainkat az ősbizalomra vonatkozóan. Teremtsük meg elszántan az életerőnk regenerálódásához szükséges feltételeket. Vitalitásunkat helyezzük biztos alapokra. Fejlesszük ősbizalmunkat. Tudatosítsuk magunkban, hogy az életünk minden eseménye csak elősegíti fejlődésünket és, hogy számos fontos változás szükséges ahhoz, hogy elérjük a kitűzött céljainkat.

Fogínyvérzés

Illóolaj: ciprus, citrom, teafa

Gyógynövény: mezei zsurló, erdei málna

Lelki hatások: önbizalmunk sérülést szenvedett, agyonhajszoltak, kimerültek vagyunk.

Megoldás: tereljük magunkat olyan irányba, ahol ősbizalmunkat visszaszerezhetjük. Keressünk területeket, ahol ismét önbizalomra tehetünk szert. Ne csak a fogakat ápoljuk, és gondozzuk, hanem az alapokat is. Teremtsük meg a vitalitás táptalaját.

Fogkő

Tünet: a fogak önállósága, egyedülállósága fokozatosan megszűnik. A szájban található baktériumok közreműködésével a nyálból sók csapódnak ki, amelyek lerakódnak a fogakon. A fogak fallá nőnek össze, megalapozva ezzel a fogínygyulladást, illetve a fogágy begyulladását. A fogak önálló létezése akadályokba ütközik, pedig ez a szervezet energetikai szempontjából igencsak szükséges lenne.

Megoldás: harapási képességünket helyezzük tudatosan biztosabb alapokra. Kezeljük a problémát már a kezdetek kezdetén. A fogkő belső agressziót jelez, egy olyan lázadást, amelyet nem orvosoltunk, és amely így újra és újra felszínre tör. Ez azt eredményezheti, hogy keményebb lesz az álláspontunk a meghozás előtt álló döntésekkel kapcsolatban.

Fogszuvasodás

Lelki hatások: egy erőteljes belső fájdalom kivetülése. Valami felemészt minket, egészen a lényünk legmélyéig hatol. Nem vagyunk képesek kifejezésre juttatni, hogy mi az, ami minket ennyire gyötör, és így megjelenik a gyulladás. A fog puhulni kezd, ami gyakran fájdalmakkal is jár. Az emberi testben a fognak van a legszilárdabb szerkezete. Lehetséges, hogy valakivel szemben haragot, vagy bosszúságot érzünk? Mi lehet a fájdalom valós oka? Az is lehet, hogy olyan helyzetet éltünk meg, amelyben kedvünk lett volna valakibe védekezésképpen beleharapni, azonban ezt nem tettük meg. Az is lehetséges, hogy olyan családi konfliktust élünk meg, amelyből következményeket kellene leszűrnünk a fogainkkal a rágási folyamat során. A fogaink felaprítják, emészthetőbbé teszik mindazt, ami a testünkbe, a belsőnkbe jut, és esetlegesen kizárják a nemkívánatos dolgokat.

Megoldás: ne keressük többé a fogszuvasodás fizikai okát, inkább hagyjuk, hogy a gondolataink fejlődjenek, és változtassuk meg azt a szemléletmódot, ahogy az életünk helyzeteit nézzük. Az életet vegyük könnyebben, és így elősegítjük, hogy fejlődjünk és megerősödjünk.

Frigiditás

Drágakő: fluorit, gyémánt, gránát, krizopráz

Illóolaj: édeskömény, jázmin, citrom, szurokfű, rózsa, muskotályzsálya, borsmenta

Megerősítés: Biztonságos dolog számomra a saját testem élvezete. Örülök annak, hogy nő vagyok.

Lelki hatások: félelem a nemiségtől a negatív tapasztalatok miatt. Magunknak, és a párunknak semmiféle élvezetet nem engedélyezni. Kontrollvesztés, félelem a saját nőiességtől, az élvezetektől, és az elszabadult vadságtól. Félelem az elengedéstől, az odaadástól, és az eksztázistól. Az egóba kapaszkodás. A teljesítménykényszer alatt csődöt mondani. Aggódás amiatt, hogy nem vagyunk jó szeretők. Menekülni a női szerepvállalás elől. A szexualitást, mint ocsmányságot értékelni. Mind önmagunkat, mind párunkat büntetni a fájdalmasan száraz helyzet teremtésével. Még nem állunk készen az érett szexualitásra. A frigiditás azt jelzi, hogy a nő nem akarja egészen odaadni magát, sőt ő akar a férfi lenni. Nem akarja alárendelni magát, nem akar alulmaradni, ő akar dominálni. A domináns vágy, a hatalmi fantáziák a férfi princípiumot fejezik ki, s a nő esetében megakadályozzák a női szereppel való teljes azonosulást. Ezt az összefüggést megerősíti az is, hogy a partnerükkel frigid nők az önkielégítésben képesek átélni az orgazmust. Önkielégítéskor nem merül fel a dominancia, az odaadás problémája, hiszen az ember egyedül van, és senkit nem kell befogadnia, kivéve a saját fantáziáját. A frigid nő semmit nem akar bebocsátani, se kibocsátani, a frigid nő meg akarja őrizni hidegségét.

Megoldás: értsük meg, és fogadjuk el saját nőiességünket. Ismerjük el a férfias pólus jegyeit. A puha, nedves, érzelmes atmoszférát a saját női pólusához tartozónak tekinteni. Elegendő biztonságról, és védettségről gondoskodni, hogy ténylegesen át tudjuk adni magunkat az élvezetnek. Tudatosan, nyomatékosan megtagadni azt, ami, nem nyújt élvezetet. Megtalálni önmagunkat, és felfedezni a saját vágyainkat. Megtanulni elfogadni az élvezeteket. Bevallani saját magunknak buja gondolatainkat. Megbarátkozni saját férfias erőnkkel, hogy, ezáltal újra megtaláljuk a puha, nőies oldalt. A férfias érvényesülési képességet felismerni, és alkalmazni az életünkben. Lemondani az énről az orgazmusban az egység elérésének érdekében.

Frontérzékenység

A légköri frontok, illetve nyomáskülönbségek sokféle tünetet produkálhatnak. Túlzott ingerlékenység, rosszullét, hányinger. Kelletlenül reagálni a változásokra.

Lelki hatások: a fejben végbement változások leküzdésének igénye. A változásokra rezignáltság a válasz. A változások passzivitást váltanak ki, a depressziótól egészen az öngyilkosságig.

Megoldás: az időjárási frontokkal való harcot kihívásnak kell tekinteni. Engedni a külső ingerek ösztönzésének. A változásokra nyitottan reagálni az ellenállás helyett. Nyíltan élni, és beengedni az újat, de nem engedni az elnyomásnak. Önbizalmat, és belső erőt kifejleszteni, hogy ebből a helyzetből a külső, és belső időjárási viszonyok változását aktívan, és nyitottan tudjuk kezelni. Kifinomulni a kollektív hangulatváltozásokra. Nyíltan szembenézni az időjárás változékonyságával. Az időjárás szeszélyeit a folytonosan változó életáram szimbólumaként felfogni. Alapvetően passzív hozzáállásunkat átalakítani egy alapvetően aktív életfelfogásra.

Fuldoklás

Lelki hatások: valami a torkunkon akad, valamit nem akarunk lenyelni. Bezárjuk torkunkat a felszínre törekvő dolgok előtt. Inkább megfulladunk, minthogy még valamit befogadjunk. A helyüket tévesztett dolgaink ismét kifelé törekednek.

Megoldás: tanuljunk meg önhatalmúan lezárulni a külső benyomások előtt, nagy erőbedobással korrigáljuk hibáinkat.

Fulladás

Lelki hatások: azt jelzi, hogy sarokba szorítva érezzük magunkat, hogy nincs elég levegőnk, életterünk. A torok az igazsághoz, az önkifejezéshez, a kreativitáshoz és közvetetten a szexualitáshoz kapcsolódó energiaközpontnak felel meg. Az is lehet, hogy úgy érezzük, torkon ragadtak, vagy félrenyeltünk egy gondolatot, vagy túlzó kritikával illettek. Olyannyira elfojtottuk az érzelmeinket, hogy azok már-már túlcsordulnak. Mindezek ellenére még mindig megpróbáljuk elfojtani azokat. Ezek az érzelmek nagyon jelen vannak a mindennapjainkban, és tudat alatt olyan erőteljesen tápláljuk őket, amíg azok szinte megfojtanak. Az is előfordulhat, hogy bizonyos helyzeteket annyira nehéz lenyelnünk, hogy azok is fojtogathatnak. Miért félünk ennyire attól, hogy önmagunk legyünk, és hogy kifejezzük magunkat? Ennek lehetséges oka az elutasítástól való félelmünk, mivel úgy érezzük, hogy nem szerethetnek minket önmagunkért?

Megoldás: mindenképpen el kell engednünk dolgokat. Hagyjuk, hogy feljöjjenek bennünk, előtörjenek belőlünk az elnyomott érzéseink. Tanuljuk meg kifejezni az igényeinket, vágyainknak hangot adni.

Fül

Drágakő: cinóber, fluorit, kunzit, platina, rodonit

Bolygó: Szaturnusz - jobb, Mars - bal

Megerősítés: Szeretettel hallok.

Hallás, meghallgatni valakit, vagyis hallgatni valakinek a szavára. Érteni a szép szóból. A fül az engedelmesség fontos szerve. A fülkagyló passzív és befogadó.

Lelki hatások: segítségükkel halljuk meg a harmonikus és a diszharmonikus hangokat egyaránt. Teljes vagy részleges süketség akkor lép fel, ha az általunk hallott dolgokat nem vagyunk képesek feldolgozni, vagy elfogadni. Kiszűrjük, amit hallani szeretnénk, és elzárkózunk minden egyébtől, ami nem tetszik nekünk. Közvetett módon a fül az Univerzumban fejlődő test és lélek egyensúlyának megtartásában játszik nagy szerepet. Így tudunk állva maradni, és a számunkra kijelölt úton haladni.

Megoldás: beengedni, hallani, figyelni, meghallani, hallgatni valakire. Alázat. Lefelé, befelé fülelni, a mélybe. Életünk, gyökereink titkát meghallani. Együtt rezegni, együtt érezni. Aki nem akar hallani, annak éreznie kell.

A fül megbetegedései

Akinek fül-, illetve hallásproblémái vannak, a következő kérdéseket tegye fel magának:

· Miért nem vagyok hajlandó meghallgatni másokat?

· Kinek vagy minek nem akarok engedelmeskedni?

· Vajon a két ellenpólus: alázat és egocentrizmus egyensúlyban vannak-e a személyiségemben?

Fülfájás

Illóolaj: bazsalikom, kamilla, levendula, rozmaring, szantál, teafa, izsóp

Megerősítés: Harmónia vesz körül. Szeretettel hallgatom a kellemes, és jó dolgokat. Én vagyok a szeretet középpontja.

Megerősítés: Most megtanulok bízni felsőbb énemben. Elengedek minden ötletet, amely nem a szeretet hangjától származik.

Lelki hatások: agresszív konfliktus, amely a hallás, a meghallgatás, és az engedelmesség témáit érinti. Leginkább gyermekeknél fordul elő abban az életkorban, amikor engedelmességet tanulnak. Aki nem akar hallani, annak meg kell tanulnia érezni. Hirtelen kezdődő fülfájás: a hallószerv segélykiáltása. Láz: a test védekező erőinek általános mozgósítása. Nagyothallás: nem akarunk hallani, nem akarunk engedelmeskedni, nem bírjuk tovább hallgatni. Merev a saját környezetével szemben, lezárja magát. Csak akkor fogjuk a fogyatékosságban rejlő nyereséget érzékelni, ha megválunk attól az eszmétől, miszerint minden testi fogyatékosság áldatlan állapot, melyet a lehető leggyorsabban s a leginkább feltűnés nélkül kompenzálni kell, vagy el kell hárítani. Hagynunk kell, hogy a fogyatékosság igenis zavarjon bennünket megszokott életmenetünkben. Hagynunk kell, hogy megakadályozzon bennünket abban, hogy úgy éljünk, ahogyan eddig éltünk. Így válhat betegségünk a gyógyuláshoz vezető úttá. Aki rosszul hall, nem akar engedelmeskedni. Az ilyen típusú ember egyszerűen nem hallja meg, amit nem akar meghallani. Bizonyos fokú egocentrizmus jele, ha nem hallgatunk meg, nem fogadunk be másokat. Hiányzik az alázat, a készség, hogy másra hallgassunk. A hallás heves romlása egy hirtelen fellépő, többnyire egyoldalú, magas fokú belsőfül nagyothalláshoz vezethet, mely egészen a süketségig fajulhat. Ahhoz, hogy a hallás heves romlását értelmezni tudjuk, fontos, hogy pontosan szemügyre vegyük azt az élethelyzetet, amelyben fellép. A hallás heves romlása felhívásként értelmezhető, hallgassunk befelé, hallgassunk a belső hangra. Süketté csak az válik, aki már régóta süket saját belső hangjaira.

Dobhártyaszakadás gennyfolyással: a dobüregben lévő túlnyomás felszabadítása. Hiányzik a készség, hogy valakit meghallgassunk, hogy kinyissuk a fülünket. Az én-központúság és az alázat pólusa nincs egyensúlyban.

Megoldás: járjuk körül tüzetesen a hallás, meghallgatás, engedelmesség témakörét. Minden lelkierőnket vessük be annak érdekében, hogy engedelmessé váljunk. Tanuljunk meg engedelmeskedni a belső hangoknak, de a külsőknek is. A fület zárjuk be kifelé, és nyissuk meg a belső hangok számára. Fedezzük fel tudatunk új rétegeit. Találjuk meg az öntudat, és az alkalmazkodás közötti középpontot. Halljuk meg a külső, és a belső hangokat, és engedelmeskedjünk nekik.

Fülzúgás

Gyógynövény: galagonya, veronika, tyúkhúr, fehér fagyöngy, kövirózsa

Illóolaj: bazsalikom

Megerősítés: Bízom felsőbb énemben. Szeretettel hallgatok belső hangomra. Elengedek mindent, ami nem a szeretet műve.

Lelki hatások: megoldatlan belső problémák, stresszes állapotok. Nem védekezünk, mindent egyedül magunkban oldunk meg. A csend utáni vágy ezen a tüneten keresztül végre tudatossá válik. Nem vagyunk hajlandóak a belső hangunkra, a belső jelekre figyelni, amelyek az életünket irányítják, segítik. Mindenben a saját fejünk után megyünk, nem vagyunk hajlandóak bizonyos, nekünk nem tetsző dolgokat meghallani. Csökönyösek is lehetünk. Ellenállást tanúsítunk, mert félünk attól, hogy fény derül az igazságra, hogy rájövünk egy dologra, vagy esetlegesen döntést kell hoznunk valamivel kapcsolatosan. Zúg a fülünk azért, hogy ne halljunk meg valamit. Feszültséget érezhetünk, azok miatt a gondolataink miatt, amelyek a fejünkben nyüzsögnek.

Megoldás: legyünk hangosak, képviseljük saját álláspontunkat, mutassuk ki agressziónkat. Tanuljunk meg befelé figyelni. Ne foglalkozzunk a nagyothallással, és kevésbé figyeljünk kívülre. Keressük a külső csendet, hogy el tudjuk viselni a belső lármát. Meditáljunk, hogy elérjük a belső és külső békét. Hallgassunk a belső hangra is, és engedelmeskedjünk neki. Hagyjuk, hogy magunkra hagyjanak. Váljunk önmagunkká. Álljunk nyitott szívvel a dolgokhoz, akkor sokkal tisztábban fogjuk meghallani a belülről jövő szavakat. Nem lesz többé szükségünk arra, hogy ne halljunk meg dolgokat.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.