Betegségek B
Balesetek
Megerősítés: Elengedem azt a bennem lévő mintát, amely ezt teremtette. Nyugodt vagyok. Értékes vagyok.
Lelki hatások: magatehetetlenség, kitörni vágyás, agresszivitás. Nem a helyes úton járunk, túl merevek vagyunk, változásra van szükségünk. Baleseteinket ugyanúgy mi keressük magunknak, ahogyan betegségeinket, és semmitől sem riadunk vissza, amit oknak használhatunk fel. Mindazért azonban, ami életünkben történik velünk, a felelősséget egyedül mi magunk viseljük. Ez alól nincs kivétel. Ha valaki szenved, mindig magától szenved. Mindenki tettes, és áldozat egy személyben. Amíg valaki e kettőt nem ismeri fel önmagában, nem lehet egészséges. A baleset sosem véletlen. Ha egy ember életében egyre gyakoribbak a balesetek, ez csak azt jelenti, hogy ez az ember problémáit még mindig nem oldotta meg tudatosan, s a szükséges tanulságot a balesetből kényszerül levonni. Az emberi életben az egyik legnehezebb dolog idejében felismerni a változások szükségességét. Tudattalanul valami már nincs rendben azzal az úttal, amelyet követünk, de nincs bátorságunk hozzá, hogy tudatosan kérdésessé tegyük, megváljunk tőle. A változások szorongást váltanak ki. Szeretnénk, de nem merjük. Mindig csak az történik az emberrel, amit tulajdonképpen ő akar. A balesetek gyakran bűntudatra utalnak, amit valamivel/valakivel szemben érzünk, vagy a gondolkodásmódunkhoz, a társadalomban elfoglalt helyünkhöz köthető. A tekintéllyel szemben tanúsított lázadásról, ellenállásról is árulkodhatnak. A baleset mindig a gyors cselekvés közvetlen és azonnali szükségességét szimbolizálja. A baleset következtében megsérült testrész többnyire már eleve beteg, vagy vágás, égés következtében már egyszer sérült. A baleset ezt a korábbi sérülést hozza felszínre azért, hogy felhívja rá a figyelmet. Arról is tanúskodik, hogy képtelenek vagyunk olyannak látni és elfogadni önmagunkat, amilyenek vagyunk. Teljes mértékben mi vagyunk a felelősek az életünkért, s minden tettünkért, ezért bizonyosan oka van, hogy miért éppen egy bizonyos balesetet vonzottunk be. Minden a legmélyebb gondolatainkban gyökerezik, berögzült gondolatsémáink, vagy gyerekkorunkban a magunkévá tett gondolatminták következménye. Lehetséges, hogy vonzunk büntetéseket, amikor úgy véljük, valamiben nem cselekedtünk helyesen. Ugyanúgy, mint gyermekkorunkban, amikor megbüntettek, ha nem viselkedtünk megfelelően. Ez berögződött elménkbe, de itt az ideje, hogy ezen változtassunk. Az ember erkölcsi énje megbünteti saját magát, ha bűnösnek érzi viselkedését, innen ered a fájdalom, a lelki szenvedés és a balesetek. Fontos tudni, hogy bizonyos helyzetekben rendjén való, ha bűnösnek érezzük magunkat, de csakis akkor, ha másoknak rosszat tettünk, fájdalmat okoztunk. A többi helyzetben azonban felelősnek igen, bűnösnek viszont nem kell éreznünk magunkat. Emlékeznünk kell arra, hogy a saját magunk urai vagyunk. Meg kell találnunk, és el kell foglalnunk a helyünket az univerzumban. A baleset mindig bűntudathoz kötődik, ami pedig egy bizonyos helyzettel szemben érzett félelmet takar. A helytelen viselkedéstől való félelem általában bűntudatként s nem felelősségtudatként jelenik meg az emberben. Egy baleset arra készteti az embert, hogy lassítson, vagy teljesen hagyjon fel tevékenységeivel. Ilyenkor olyan időszak veszi kezdetét, amikor kérdéseket teszünk fel. Ha nyitottak és objektívek maradunk önmagunkkal szemben, gyorsan rájövünk, mi okozhatta ezt a balesetet. Fontos, hogy újra átgondoljuk a baleset körülményeit, elemezzük az elhangzott szavakat, mert feltárják, mit is éltünk meg a baleset pillanatában. A baleset minden elemének szimbolikus jelentése van, ezért figyeljünk a belső hangra, hogy olyan megoldást találjunk, amely megakadályozhatja az adott helyzet súlyosbodását. Akkor vagyunk fogékonyak a balesetekre, amikor viszonyunk problémás a valósággal, amikor képtelenek vagyunk a teljes jelenlétre, és arra, hogy tudatában legyünk a világnak, amelyben élünk. Mintha elvágyódnánk innen. El vagyunk szigetelve attól, ami körülöttünk történik, talán mert nem tudjuk elfogadni a valóságot, vagy nehezen éljük meg azt.
Megoldás: rekonstruáljuk a baleset folyamatát, szerkezetét, majd értelmezzük saját helyzetünkre vonatkozóan. Vegyük észre, hogy a baleset betört az életünkbe, segítsük ezt a hirtelen erőkifejtést felszabadultabb utakon kifejeződésre jutni, ahelyett hogy a balesettel viszünk változatosságot az életünkbe. Inkább járjunk önszántunkból külön utakon. Gondoskodjunk önként változatosságról, szakítsuk meg monoton életmenetünket spontán, váratlanul felbukkanó ötletekkel. Alakítsuk életpályánkat úgy, hogy az izgalmasabbá, változatosabbá és életveszélyesebbé válhasson. Tudatosítsuk, hogy az élet alapvetően életveszélyes, és mindenképpen az ellenpóluson, a halálban végződik. Jobban oda kell figyelnünk magunkra, hogy felfedezzük önbizalmunkat.
Bal test fél elváltozásai
A fogékonyságot, a befogadást, a női energiát, a nőket, az anyát jelképezi.
Megerősítés: Női energiám szépen kiegyensúlyozott.
Az anyához fűződő érzelmi viszonyunkat érdemes megvizsgálni. Jelképezi még az érzelmi oldalt, és a múltat is.
Balkezesség
Lelki hatások: ha egy eredetileg balkezes gyereket arra kényszerítenek, hogy bal keze helyett a jobbat használja, akkor ügyetlenebbé válhat, önkéntelen izommozgásai, érzelmi zavarai, beszélési, olvasási nehézségei alakulhatnak ki. Állandósuló bűntudat, esetleg kisebbségi komplexus jelentkezhet nála. Ha ehhez hasonló érzéseink vannak, mert erőltették a jobbkezességet, akkor kívánatos lenne újra békébe kerülni önmagunkkal. Mivel a bal oldal lényünk érzelmi, intuitív, érzékeny, női oldalát jelképezi, a balkezes emberek kreativitása igen fejlett, rendkívül könnyen tanulnak zenét, illetve bármilyen művészetre sokkal fogékonyabbak. Egy balkezes inkább befelé forduló személyiség, míg egy jobbkezes kifelé él, mások felé könnyebben nyitó jellem.
Megoldás: fogadjuk el a kreatív erőinket, hogy a nagyfokú érzékenységeinket felhasználjuk a kiteljesedésre. Bármilyen helyzetben is vagyunk, olyannak kell elfogadnunk magunk, amilyenek vagyunk, egyedi és megismételhetetlen.
Bélelzáródás
Lelki hatások: túlterhelés. Az illető túl sokat kap a rosszból, rossz időzítéssel, mindez felkészületlenül éri.Megoldás: megtanulni időben visszahúzódni, és adott esetben nemet mondani. Felhasználni a temérdek problémás témakört, hogy egy kicsit lelassítsuk a feldolgozás folyamatát, illetve hogy beiktassunk néhány szünetet. A benyomások áradatát leállítani, több időt szánni magunkra, és jobban felkészülni. Megtanulni kivárni a cselekvéshez megfelelő időt. Feltenni magunknak a kérdést, hogy mi a saját világunk megemésztésének legfőbb akadálya. Életünk teljes nyugalomban történő megemésztése.
Bélféreg
Drágakő: magnezitFűszer:
fehér üröm, vöröshagyma, fekete áfonya
Gyógynövény: mezei kakukkfű, diófa, porcsinfű
Illóolaj: bergamott, izsóp, eukaliptusz, levendula, kamilla, kakukkfű
Megerősítés: A többiek csak az önmagammal kapcsolatos jó érzéseimet tükrözik. Teljes egészében szeretem, és elfogadom magam.
Lelki hatások: valami nincs rendjén, rossz helyen található. Olyan embernél jelenik meg, aki úgy érzi, olyan gondolatokat, gondolkodási módokat kényszerítenek rá, amelyek ellentétesek az övéivel. Szomorúnak, tisztátalannak és kihasználtnak érzi magát. Mivel nehezen nyilvánítja ki a véleményét, és nehezére esik nemet mondani, elfecsérli az energiáit. Azok a fájdalmak vagy dolgok, amelyeket nehezen enged el, szintén elősegíthetik a bélgiliszta megjelenését. A keserűség megnehezíti az emésztését, a tüdő szennyezett energiát továbbít, és galandférgek telepednek meg, irritációt, idegességet okozva.
Megoldás: tisztázzuk a kihasználás, és kiszolgáltatottság témakörét. Béküljünk ki a halállal, és annak megnyilvánulási formáival. Hagyjunk másokat is élni, gyakoroljuk a felebaráti szeretetet. Először a gondolatokat kell rendbe rakni, helyt kell adni az örömnek és a boldogságnak.
Bélgörcs
Drágakő: magnezit, malachit, zafír
Fűszer: áfonya, ánizs, bazsalikom, borsikafű, borsmenta, citromfű, csillagánizs, fekete üröm, kakukkfű, pasztinák, zsálya, angelika
Gyógynövény: fürtös menta
Illóolaj: borsmenta
Megerősítés: Ez a gyermek csak a szeretetre reagál, és szeretetteljesek a gondolatai. Minden békés és nyugodt.
Lelki hatások: olyan helyzet áll a betegség hátterében, amely bizonytalansággal tölt el, és annyira idegesít, hogy a belekben gyomorfájást okozó vérbőség alakul ki. Kételkedünk saját képességeinkben, nem bízunk eléggé önmagunkban, félünk, hogy nem fogjuk megállni a helyünket egy helyzetben, nem tudjuk, hogyan oldjunk meg egy problémát. A csecsemőkori hasgörcs egyik tipikus példája az a helyzet, amelyben az édesanya attól fél, hogy nem tudja korrekten ellátni az anyai teendőket, és a csecsemő számára nem elegendő az, amit érte tesz. A csecsemő megérzi az idegességet és átveszi azt az anyától.(A hasfájós csecsemőnek nyugalmat, szeretetet kell biztosítani, és nagyon türelmesnek kell vele lenni.)
Megoldás: el kell fogadni, hogy az életben minden a lehető legjobban történik. Ellazulva minden tőlünk telhetőt megteszünk. Amit eddig problémának láttunk, és bizonytalanságnak éreztünk, most egyszerűen a fejlődésünket elősegítő tapasztalatnak tűnik. Légző, relaxációs és meditációs gyakorlatok segíthetnek a belső lényünkkel történő kapcsolatfelvételben, és abban, hogy megszüntethessük a minket bosszantó személlyel vagy helyzettel szemben érzett türelmetlenségünket.
Bélgyulladás
Gyógynövény: apróbojtorján, aranyvessző, erdei málna, erdei szeder, csalán, cickafark, körömvirág, kamilla
Illóolaj: kamilla, borsmenta, levendula, édeskömény
A gyomor és a bél nyálkahártyájának heveny gyulladását jelenti, amely hányással és fertőző eredetű hasmenéssel jár
Lelki hatások: tudati szinten ez a konfliktus túlságosan is óvatos, és félelemmel teli módon jelenik meg. Nagyon frusztráló az, ami történik, és ezért semmit sem tud feldolgozni. El akar utasítani egy helyzetet vagy egy személyt, ha nem éppen magát az életet és dühöt érez, ami hasmenést és hányást okoz. Nehezen fogadja el az eseményeket. Talán olyan mentális sémákat, gondolatmintákat tart magában, amelyek már feleslegesek, haszontalanok számára. Egy helyzet vagy egy személy emészthetetlen számára, és ez ellene fordul, mert heves érzelmi reakciókat vált ki belőle. Bánatos lesz, érzékennyé, zaklatottá válik.
Megoldás: bátorság ahhoz, hogy az adott életfeltételeinkhez megfelelően tudjunk alkalmazkodni. Megtanulni nyíltan, és bátran igent és nemet mondani. Ki kell nyílnunk az új gondolatok felé, és újra meg kell tanulnunk bízni másokban és az életben. Képesnek kell lenni arra, hogy kifejezzük a csalódásunkat, ahelyett, hogy az fortyogunk magunkban, mindenféle bajokat és kellemetlenségeket okozva.
Benőtt köröm
Aggodalom és bűntudat azzal kapcsolatban, hogy előrelépj.
Megerősítés: Isteni jogom, hogy a saját irányomban haladjak az életben. Biztonságban vagyok. Szabad vagyok.
Lelki hatások: egy új helyzettel kapcsolatos bűntudatról és idegességről árulkodik. Jelképezhet konfliktust a mentális és spirituális vágyaink között. Ha a kézujj egyik körméről van szó, akkor egy hétköznapi élethelyzetre utalhat, ha a lábkörömről, akkor egy a jövővel kapcsolatos helyzetre vagy döntésre utalhat. Ha ez a benövés a nagylábujjat érinti, akkor ez egy olyan, nagy nyomással, feszültséggel kapcsolatos aggodalomról ad információt, amellyel úgy érezzük, meg kell küzdenünk a jövőben, és amivel szemben bűntudatot érzünk, mivel félünk, hogy ezt a jövőt nem vagyunk képesek harmóniában és sikeresen megélni. Fontos megvizsgálni, hogy melyik ujjat vagy lábujjat érinti ez az elváltozás azért, hogy még további információk birtokába juthassunk a probléma természetét illetően, annak érdekében, hogy a bűntudatunk elengedésével orvosolhassuk azt.
Bénulás
Illóolaj: bazsalikom, levendula, borsmenta, rozmaring
Megerősítés: Szabad gondolkodó vagyok, és csodálatos tapasztalataim vannak a könnyedséggel, és az örömmel.
1. ernyedt bénulás: teljes erőtlenség.
2. görcsös bénulás: nagy, feszült, de nem kontrollálható, és így értelmetlen erő.
Lelki hatások: nem tudjuk uralni a külvilágot. Megpróbálunk kitérni egy ember vagy egy helyzet elől. Gyakran a félelem az, amely lebénít bennünket. Tarthatatlannak és leküzdhetetlennek tűnik számunkra az a probléma, amit éppen megélünk, felelősséget azonban nem vagyunk képesek felvállalni, és mivel nem találunk megfelelő megoldást, válaszként érzéketlenségre vágyunk. Talán olyan trauma ért, amely testünknek túl sok volt, így az élet feladásával reagált. Esetleg nagyfokú önutálatot és bizonytalanságot érzünk, ezért a rossz lépéseket elkerülendő, a teljes passzivitás nyújt védelmet számunkra. Talán merev gondolkodásmódunk miatt visszavonulással és meneküléssel válaszolunk, ha valami nem úgy sült el, ahogyan azt elterveztük. Fontos, hogy tudatosítsuk magunkban a ránk nehezedő terhet, lehetővé téve ezzel a bénult végtag számára, hogy újra élet költözzön bele. Olyan helyzetben is érezhetjük magunkat bénultnak, amelyben nincs választási lehetőségünk vagy cselekvési szabadságunk. Az érintett testrész kiegészítő információkkal szolgálhat a baj vagy félelem forrásáról.
Megoldás:
1. tanuljuk meg elengedni, amit az érintett testrészünk képvisel.
2. a saját erőnket konkrét cél nélkül is vessük be. Függetlenítsük magunkat cselekedeteink eredményétől. Ne akarjuk a világot a felügyeletünk alá vonni.
Megoldás: önátadás, az ellenőrzési, és tevékenységi kényszerek feladása.
Bóbiskolás
Lelki hatások: természetes, ha az idősebbek el- elbóbiskolnak akár napközben is, hiszen ők az életük vége felé járnak. Fáradtak. Ha azonban én egy ereje teljében lévő felnőtt emberrel gyakran fordul elő ez, akkor tudat alatt elutasítja az életet. Rejtőzködik, menekül, hogy ne kelljen választani, dönteni, cselekedni.
Boka
A boka hajlékony és mozgékony testrész. Testünk megtartásában segít, ezért igen nagy terhelésnek van kitéve.Megerősítés: Megérdemlem, hogy örüljek az életnek. Elfogadok minden örömöt, amit az élet kínálhat.
Lelki
hatások: kötelék köztünk és a föld között. A bokákon keresztül áramlik
a spirituális energia felülről lefelé, és lentről fölfelé. Minden bokasérülés vagy bokafájdalom azt jelzi, képesek vagyunk-e
irányváltoztatás közben rugalmasságunk megőrzésére. Ha félünk attól, hogy mi
vár ránk, ha döntéseinkben rugalmatlanok vagyunk, ha túl gyorsan, meggondolatlanul
haladunk előre, ha félünk egy jelenlegi vagy eljövendő feladattól, felelősségtől,
ha úgy érezzük, nem vagyunk stabilak, akkor valószínűleg bokáinkban is
megfékezzük az energia áramlását. Az energia visszatartás mértékétől függően
rándulás, ficam vagy törés következhet be. Boka nélkül nem vagyunk képesek állva
maradni. Új nézőpontokra van szükségünk, nyitottabb és rugalmasabb kritériumok
szerint kell cselekednünk. Ha az egyik bokánk megadja magát, akkor az arra utal,
hogy nincs már szilárd alapunk, irányt kell változtatnunk, mentális konfliktust
élünk meg. A bokánk nem képes minket megtartani, és fizikailag az egész testünk
megadja magát. Bizonyos értelemben az életünk is szétesik, de nem a személyiségünk
valódi széteséséről van szó, sokkal inkább arról, hogy valami nem működik az életünkben.
Ránduláskor az energia megbicsaklik,
és a minket megtámasztó rendszer deformálódik. Ez arra ural, hogy nincs semmi
tiszta és definiált dolog az életünkben. Amikor egy
olyan szükséges változtatással kell szembesülnünk az életünkben, ami a
becsületünket, a biztonságunkat vagy az életünk célját és irányát érinti, akkor
törés vagy repedés megy végbe. A
sérülés milyenségétől és mértékétől függetlenül a balesetet követő mozdulatlan
időszak lehetővé teszi számunkra, hogy átgondoljuk életünknek azt az
aspektusát, amelyen változtatnunk kell, és elősegíti a ránk váró csodálatos
átalakulást.
Bokatörés
Általában félrelépés, kibicsaklás következtében a külső boka eltörik vagy megreped, az ízületi tok elszakad. Ugróízületi szakadás esetén kemény talajra esünk, és további ugrásokra, lépésekre képtelenné válunk. Földhöz ragadtunk, már nem vagyunk ugrásra készek, inkább révbe jutottunk.
Lelki hatások: a lágy, harmonikus fejlődés megkérdőjeleződik.
Megoldás: figyeljünk, hogy hova tesszük a lábunkat, érkezzünk meg a helyünkre, és merüljünk el benne. Verjünk gyökeret, tanuljunk meg helyben maradni. Csendesedjünk le, szakítsunk magunknak időt a gondolkodásra, hogy a dolgaink ne a külső, hanem a belső útjainkon haladhassanak előre.
Bolhacsípés
Az erősen viszkető, csípéses terület a kínosnak tekintett diagnózisról árulkodik, titkolt a tisztátalan körülmények miatt.
Lelki hatások: magunknak se valljuk be, hogy problémáink vannak a tisztasággal, és a többi ember közelségével.
Megoldás: hagyni magunkat elcsábítani, tudatosan keresni a közelséget, kinyitni a határainkat. Saját energiánkból önkéntesen adni másoknak.
Bordák
A mellkas alkotóelemei, amelyek kiemelik annak hatalmasságát. Biztonság és védelem, rugalmasság, és alkalmazkodás a légzés ritmusáhozLelki hatások: egy megrepedt
vagy törött borda azt jelzi, hogy önvédelmi rendszerünk nem működik jól. Sebezhetőek
vagyunk, főként a szeretet, az önállóság és a térigény területén. Falat érzünk
saját érzelmi és lelki oldalunk és a fizikai világ között. Gyengék és sérülékenyek
vagyunk a minket érő támadásokkal szemben. Talán úgy érezzük, nem vagyunk képesek
irányítani az életünket, nincs elegendő erőforrásunk, és veszélyeknek vagyunk
kitéve. A bordatörés vagy repedés gyakran
azt jelenti, hogy az egyik családtagunkkal különös helyzetet élünk meg. Az
érintett borda elhelyezkedése megmutatja, melyik családtagról van szó. Ha az alsó bordáinkat érinti az elváltozás,
akkor az egyik gyermekünkkel vagy unokánkkal van konfliktusunk. Egy oldalborda inkább egy testvérrel,
unokatestvérrel kapcsolatos konfliktusról árulkodik, a felső bordák sérülése pedig a szülőkkel, nagyszülőkkel való
nézeteltérésre utal. Fel kell idéznünk azokat a helyzeteket, amelyek ekkora
nyomást gyakorolnak ránk. Fogadjuk el, hogy az adott eseményt pozitív
hozzáállással kell szemlélnünk, hogy egyenesen ki kell mondanunk azt, amit érzünk,
úgy, hogy közben másokat is meghallgatunk.
Böfögés
Megerősítés: Mindenre van idő és hely, amit meg kell tennem. Nyugodt vagyok.
Lelki
hatások: a lenyelt étellel szemben tanúsított, palástolt ellenállás
kifejeződése. A lenyelt, de meg nem emésztett érzések felszínre törnek. Az
illető a böfögéssel riasztja el a többi embert, és így csinál helyet magának a
világban. Kiengedi a nyomást. A harag kifejeződése, felböfögi, ami a lelkét
nyomja. Nem képes megfelelően kifejezni magát. Gyorsan akarunk előrehaladni,
mert így nem kell szembenéznünk a félelmeinkkel.
Megoldás: emberi mivoltunk, illetve testi valónk legmélyéről származó kifejezőeszközeink használata. Az ellenállás, és a harag érzésének teret engedni. Az agresszió kifejezésre juttatása, az elnyomott érzelmek felszínre engedése. Meg kell tanulni teret engedni saját magunknak. Az elnyomó érzelmektől megszabadulni, tudatosítani magunkban a haragunkat. Meg kell tanulni lassítani, és elég időt szánni az étkezésre. Tudatosítani, ha túl gyorsan haladunk, elmegyünk olyan dolgok mellett, amelyek az életet szebbé teszik.
Bőr
Drágakő: achát, gránát, hematit, lapis lazuli, magnetit, sávos, jáspis, sarder, smaragd
Megerősítés: Biztonságos dolognak érzem, hogy a saját életemet élem.
Az egyéniség védőburka. Elfojtott harag. Fenyegetettség érzete. Érzelmi állapot visszatükröződése. Emberi kapcsolatok, a melegség és az egymásra való odafigyelés eszköze. A legbelső lelkivilágunk tükre az arcszín. Folyamatok tudósítója a csont és a bőr, a belső szervek kivetítési felülete. Bőrünk tükrözi a külvilágnak, hogyan érezzük magunkat, méghozzá kétféleképpen. A bőr először is minden belső szerv reflexiós felülete. Bármely belső szervi zavar kivetül a bőrre, s minden bőrfelületi inger tovább vezetődik a neki megfelelő szervbe. Akármi történjék a bőrön, egy pirosodás, duzzanat, gyulladás, pattanás vagy kelés, a történés helye sohasem véletlen, s mindig egy, a helynek megfelelő belső folyamatra utal.
Lelki hatások: ha a bőr a belső állapot külső megjelenítése, minden olyan kísérlet, amely ezt a megjelenést meg akarja változtatni, kényszerűen őszintétlen. Valamit megpróbálunk elfedni, illetve valaki másnak a látszatát akarjuk kelteni. Olyasminek keltjük a látszatát kívül, aminek nyoma sincs belül. Mindazon kísérlet mögött, amely arra irányul, hogy mások legyünk, mint akik vagyunk, az áll, hogy semmit sem szeretünk kevésbé, mint önmagunkat. Az egyik legnehezebb feladat önmagunkat szeretni. Nagyon érzékeny bőr alatt nagyon érzékeny lélek lakik, míg egy ellenállóképes, erős bőr arra enged következtetni, hogy az illető sokat kibír, a verejtékező bőr a szemben álló bizonytalanságát, félelmét, az elpiruló bőr izgalmát mutatja.
Bőrgomba
Drágakő: malachit
Illóolaj: teafa, levendula, szurokfű, majoranna
Megerősítés: A jelen pillanatban élek örömteli, és szabad életet.
Megoldás: odaadás a kapcsolatainkban, de meg kell tanulnunk
egyúttal elhatárolódni is. Bátran, és nyíltan szembenézni a bőrünket érintő
problémákkal, témakörökkel. Beszédbe elegyedni idegenekkel, és kritikusan,
nyíltan felvállalni az esetleges konfliktusokat, nézetkülönbségeket. Idegen
impulzusok, és életformák beengedése, közelebbi megismerése, elfogadása, és
integrálása saját életünkbe. Az életről alkotott más felfogások bebocsátása
saját hitrendszerünkbe.
Bőr - kék, zöld foltok
Általában akkor keletkeznek, ha valamilyen kemény tárggyal ütközünk.
Lelki hatások: olyan mentális fájdalmat vagy mély szorongást jelez, amelyet nem fejezünk ki verbálisan. Nagyon fáradtak vagyunk, a koncentrációnk csökken, ezért nekimegyünk valaminek. Büntetni akarjuk saját magunkat, az áldozat szerepében tetszelgünk, és nem vagyunk eléggé felvértezve az élet eseményeivel szemben. Ezzel az ütközéssel az élet minket arról tájékoztat, hogy nem a helyes irányba haladunk. Általában a tárgy, amelynek ütközünk, mozdulatlan, tehát amikor az ütközés megtörténik, mi irányítjuk felé a lépteinket, és nem fordítva. Vagyis önmagunk megbüntetéséről van szó. Megnéztük egyáltalán, hogy merre haladunk? Finoman haladunk előre az életben, vagy hajlamos vagyunk hirtelen cselekedni? Elég figyelmesek vagyunk a folytatáshoz, vagy túl gyengék és fáradtak a lelki sérüléseink miatt, amelyek most a fizikai világban is megjelennek? Eléggé nyugodtak vagyunk lelkileg? Talán újra kéne értékelnünk a nézőpontunkat, hogy képesek legyünk kikerülni az utunkba kerülő akadályokat.
Megoldás: kezünkbe kell vennünk az életünk irányítását. Fontos, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyek összhangban vannak a lényünkkel és a fejlődésünkkel.
Bőrkeményedés
Drágakő: achát, berill, fakvarc, kalcedon
Megerősítés: Biztonságos dolog új ötleteket, új módszereket meglátni, és megtapasztalni. Nyitott vagyok, és fogékony a jóra.
A bőr megvastagodását jelenti, amely folyamatos dörzsölés, nyomás hatására alakul ki.
Lelki hatások: beidegződött, merev mentális sémákat és viselkedési formákat jelent. Több testrészt is érinthet ez az elváltozás. Amikor egy adott élethelyzettel kapcsolatban a félelmünk felgyülemlik és kikristályosodik, mozdulatlanság, renyheség alakul ki, amely nem engedi ennek az energiának az áramlását, hiszen a gondolataink sem rugalmasak. Ez a félelem arra kényszerít minket, hogy ne legyünk képesek az élethez objektíven hozzáállni. Fel kell ismernünk a félelem okát, így a felhámon blokkolt és felhalmozódott energia újra elkezd majd önmagunkkal összhangban áramolni. A bőrünk rugalmassá és fiatallá válik.
Bőrkiütés
Illóolaj: kamilla, zsálya, eukaliptusz, tömjén, levendula, mirha, narancs, pacsuli, borsmenta, szantál. bazsalikom, cédrus, ciprus, geránium, boróka, levendula, citrom, narancsvirág, narancs, pálmarózsa, pacsuli, borsmenta, rózsafa, teafa, kakukkfű, ilang-ilang.
Megerősítés: Erős vagyok, és teljesen biztonságban vagyok. Minden rendben.
Lelki hatások: félelemmel teli védekezés az újjal szemben. Lelkünk mélyéről jövő, határokat robbantó kitörés. Belső világunk a tudat szintjére törekszik. Egyszerre ijesztjük el és vonzzuk magunkhoz embertársainkat. A pubertás idején az emberben feltör a szexualitás, az erre irányuló igényt azonban félelmében a serdülő általában visszafojtja. Pattanásokkal védi magát a kamasz, a pattanások megnehezítik a találkozásokat, megakadályozzák a szexualitást. A kamasz szexualitása felett érzett szégyenét pattanásai felett érzett szégyenébe tolja át. A kiütés mindig azt jelzi, hogy valami, amit eddig visszatartottunk, elfojtottunk, át szeretné törni elnyomása határait, tudatossá akar válni. A bőrkiütésben olyasmi mutatkozik meg, ami eddig nem volt látható. Ez a magyarázata annak is, hogy a legtöbb gyermekbetegség, a kanyaró, a rubeola, a skarlát a bőrön jelenik meg. A gyermek életében minden gyermekbetegség valami újnak az áttörését jelenti, s többnyire előrelépést hoz magával a gyermek fejlődésében.
Akinek bőrproblémái, kiütései vannak, a következő kérdéseknek járjon utána:
1. Nem határolom-e túlságosan le magam?
2. Hogyan állok a kapcsolatteremtéssel?
3. Elutasító magatartásom mögött a közelségre irányuló elfojtott vágyam áll?
4. Mi az, ami határaimat át akarja törni? (Szexualitás, ösztönök, szenvedély, agresszió, lelkesedés.)
5. Mi az, ami valójában ingerel?
6. Elkülönülésre kárhoztatom-e magam?
Megoldás: hagyjuk a régóta elfojtott dolgokat felszínre törni, és tudatosítsuk jelentőségüket. Vizsgáljuk meg a saját, illetve a felvett határok, és normák létjogosultságát. Tudatosítsuk agressziónkat, és vezessük le. Nyissuk meg határainkat, korlátjainkat, szabadítsuk fel tudatalattinkat.
Bőrproblémák
Drágakő: aventurin, borostyán, citrin, fluorit, jade, rodonit, unakit, kalcit
Megerősítés: Az öröm és nyugalom gondolataival, szeretettel védelmezem magam. A múlt megbocsátásra és feledésre került. Ebben a pillanatban szabad vagyok.
Túlzottan zárkózottak és kemények vagyunk. Képtelenek vagyunk a gyengédségre és a nyíltságra. Elfojtott harag.
Bőrrák
Drágakő: azurit, berill, fluorit, hegyikristály, herkimer, holdkő, lapis lazuli, magnetit, malachit, rubelit, selenit, turmalin (kék, rózsaszín)
Lelki hatások: annyira eltértünk eredeti fejlődésünk irányától, ami határainkat, és kapcsolatainkat illeti, hogy a testünk vette át a hatalmat ennek megvalósításában. Annyira sokáig volt blokkolt szellemi-lelki fejlődésünk, hogy az elfojtás következtében keletkező agresszió a testben rák formájában tör ki. A rák azt testesíti meg, amire lelkileg, az ennek megfelelő tudati szinten lenne szükség.
Megoldás: fejezzük ki környezetünk iránti
szeretetünket. Engedjünk teret fantáziánknak, és vad vágyainknak, hagyjuk őket
bátran szárnyalni. Emlékezzünk régi álmainkra, és élesszük fel őket nyíltan, és
határozottan. Fedezzük fel az önmagunk, és a világ iránti, mindent átható
szeretetet. Hidaljuk át a magunk, és mások által megszabott normákat, és
korlátokat. Legyünk nyitottak mások felé, de éljünk a saját törvényeink
szerint.
Bulímia
Illóolaj: jó étvágygerjesztő: a bazsalikom, fekete bors, zsálya, koriander, gyömbér, majoránna, borsmenta, rozmaring, és a kakukkfű.
Megerősítés: Az élet maga szeret, táplál, és támogat engem. Biztonságos dolog számomra életben lenni.
Csaknem kizárólag lányokat érint. Kényszerbetegség. Nagy mennyiségű étel elfogyasztásának kontrollálhatatlan kényszere, és az élettel szembeni lázadásunk következtében létrejövő, idegi egyensúlyunk felbomlása.
Lelki hatások: a leányból nővé válás megtagadása. Konfliktus a szellem, és az anyag, a tisztaság, és az ösztön, a vágyakozás, és az aszkézis, az éhség, és a lemondás, valamint az egocentrizmus, és az odaadás között. A beteljesületlen vágyakozás küzd az aszkézis utáni sóvárgással. Félelem az elevenségtől, eközben mohó vágyakozás az elevenre, az életszerűre. Minden élvezetet, szerelmet, étkezést megvonunk magunktól. Félelem a testi szerelemtől, ellenállni a szexualitásnak, a nőiességnek, és az anyaságnak. Mértéktelenül táplálkozunk, hogy teljesen kielégítsük bizonyos vágyainkat, a szeretet és az érzelmek egy bizonyos formáját így vesszük magunkhoz. Egy mély, érzelmi űrt próbálunk betölteni magunkban, és nagyfokú önutálat jellemző ránk. Megtagadjuk saját magunk egy részét, egy élethelyzetet, és bosszúsnak vagy dühösnek érezzük magunkat elszigeteltségünk miatt. Félünk attól, hogy elveszítjük, amink van, és nem érezzük magunkat biztonságban, mert talán mások vagyunk, mint a többiek. Nincs meg mindenünk, amire vágyunk, vagy nem uraljuk kellőképpen a vágyainkat és az érzéseinket. Mivel folyton próbáljuk erősebbnek érezni magunkat az ételnél és az érzéseinknél, meghánytatjuk magunkat. Általában mély depressziót, reménytelenséget, szorongást élünk meg, amelyeket próbálunk lecsillapítani, vagy frusztrációinkat így próbáljuk kompenzálni. Az önmagunkról alkotott képünket újra akarjuk értékelni. A bulimia szorosan kapcsolódik az anyához, az anyai oldalhoz és az alkotáshoz. Lázadunk az anyánkkal szemben. Talán úgy érezzük, hogy fiatalabb korunkban anyánk túlságosan korlátozott, gyötört, ezért így akarunk előle elmenekülni, vagy így akarjuk semlegesíteni őt. Lehetséges, hogy az elválasztást (szoptatás) cserbenhagyásként éltük meg? Mintha elszakítottak volna az anyánktól? Ha így van, úgy érezzük, éhen fogunk halni, és ezért falunk korlátlanul. Így akarjuk a bennünk tátongó űrt betölteni.
Megoldás: fogadjuk el magunkat nőnek. Legyünk őszinték önmagunkkal. Ismerjük el a női, anyai princípiumot. Tanuljuk meg élvezni a beteljesülést nyújtó érzékiséget. Békéljünk meg a női léttel. Váljunk érett nőkké azáltal, hogy felfedezzük önmagunkban a nőiesség erejét, és fogalmazzunk meg ehhez távlati terveket. Dolgozzuk fel a pubertáskori változásokat. Hagyjuk hátra a gyermekkort, és a fiatalkorúságot. Nyitottá kell válnunk a szeretetre. Meg kell értenünk valamit ebből a depresszív állapotból, és ez a megértés a szeretethez vezet el bennünket. Tanuljuk meg önmagunkat jobban szeretni és elfogadni. Azért élünk itt a földön, hogy betöltsük küldetésünket, az anyánkkal és azokkal az emberekkel együtt, akiket szeretünk. Olyannak fogadjuk el a testünket amilyen, az egónkat, és annak határait úgyszintén, a táplálékot pedig, mint az élet adományát.
Bütyök
A nagylábujj keresztben fekszik a többi lábujjon. Hüvelykpárna-képződés.
Lelki hatások: letérés az egyenes útról, ami fájdalommal jár. Járászavar, a legtöbbször a túl szoros, vagy túl hegyes orrú cipők hordása következtében. A gyökerek, és emiatt a gyökeret verés zavara. Ferde koncepciók. Megjelenése segít nekünk annak tudatosításában, hogy csalódást, bosszúságot érzünk egy olyan tervvel kapcsolatosan, amelyet nem tudtunk megvalósítani, mert valami eltávolított, eltérített a célunktól. Ez kapcsolatos lehet mind a szakmai, mind az érzelmi életünkkel.
Megoldás: mondjunk le a földhözragadtságról. Természetes úton törekedjünk az elegáns járásra, ne kínozzuk magunkat szoros, tűsarkú cipőkkel. Vegyünk tudomást gyökereink korlátoltságáról. Éljünk kisebb lábon. Korlátaink tudatosan ismerjük fel, tanuljunk meg átlátni ferde hajlamainkon. Tudatosan járjunk ismeretlen utakon. Csináljunk helyet gyökereinknek. Gondoskodjunk jobb körülményekről, hogy képesek legyünk gyökeret ereszteni, és teljes mértékben élvezni az életet. Tudatosítsuk, hogy mi volt az, ami lefékezte a lendületünket, és arra összpontosítunk, hogy a legfontosabb a kitűzött cél elérése, bármilyen csapda is keresztezi az utunkat, vagy bármennyire is le vagyunk maradva. Ha elérjük a célunkat, büszkék leszünk magunkra, és elégedettebbek leszünk.